Hú, honnan is kéne ezt most elkezdeni… nem állnak még össze a gondolatok. Kezdjük valahol ott, hogy a Balatonman nagyon közel áll a szívemhez. Nem csak a fantasztikusan jó pálya és környezet miatt, hanem mert itt lettem triatlonos még 2016-ban. Azután 2017-ben elbánt velem a pálya (vagy inkább én magammal), de utána a 2018-as verseny igazán jól sikerült. És nem volt kérdéses, hogy 2019-ben is jövök. Vagy megyek.

Az sem volt kérdéses hogy idén is a középtávot választom. A rövidtávhoz nem vagyok elég gyors (miért, a középhez igen? – a szerk.), a speciál távnak a 165km-es bringájához pedig még nem érzem késznek magamat májusban. De a legfontosabb mégis az összehasonlíthatóság, hogy ugyanezen a pályán mire vagyok képes most, a korábbi évekhez képest. Így tehát már januárban beneveztem, és megjelöltem magamnak mint az idei első “A”, tehát célversenyt. A második célverseny természetesen az Ironman lesz, e köré a két verseny köré épül ez az év. Ez volt a terv. Egészen május 22-ig.
A felkészülésről nem akarok regényt írni, lényegében jól sikerült. Bár pont az utolsó 2-3 hét, a kifejezetten enyhe májusi télnek köszönhetően alaposan felborult. De azzal nyugtattam magam, hogy úgysem ezen fog múlni. A felkészülés kb. az elmúlt évek sémájára épült: minimális úszás, a megszokott tempót úgyis tudom tartani, gyorsulni úgysem tudok, akkor meg minek erőltessem? :-) A futást sem vittem túlzásba, elég sokat át tudtam menteni tavalyról, így a kilométerszámot tekintve idén nem tartok még ott, ahol tavaly ilyenkor. De a tavalyi felkészülés elején borzasztó mélyről indultam, valahonnan a 7:45-ös ezrek környékéről, és ebből lett Kenesére 6:30-as átlagú félmaraton. Idén nem volt ilyen gyenge az alap, így – bár a terv nem pontosan ez volt – de kevesebb futós kilométer került a zsákba mint tavaly. Viszont ezek “minőségibb” kilométerek voltak.

A bringa viszont más volt, hisz októbertől átálltam a teljesítmény-alapú edzésre a sok-sok éven át használt pulzus-alapúról. Kombinálva használtam a Zwiftet és a Trainer Road-ot, és ez nem csak a múltra érvényes, hanem a jelenre és a jövőre is. Sok olyan lesz még az Ironmanig, főleg hétköznap délutánonként, hogy nem kint fogok tekerni, hanem bent. Ha Lionel Sandersnek bevált, akkor nekem is jó lesz. :-) Időben így jövök ki a legjobban, mert kb. abból van a legkevesebb. Eleinte szokatlan volt ez a fajta edzés, aztán lassan kitapasztaltam mit jelent az X vagy Y watt, milyen teljesítményhez milyen pulzus tartozik, az egyes tartományokban hogy alakul a szétválási érték, stb. Érdekes volt látni, hogy mennyire más ez a különböző tartományokban, hogy a teljesítmény változását milyen késleltetéssel követi a pulzus változása, és mindez az egész hogy változik az idő múlásával, ahogy valamelyest erősödök.
Nyilván a béka segge alól indultam egy 140 watt körüli FTP-vel, ami mostanra kb. 200 wattra javult. Még ez is csirke, tudom, hisz az AG mezőny nagy része ezen a watton tolja végig az Ironmant-t, de azért ennek a javulásnak örülök. Kíváncsi lettem volna, hogy tavaly milyen átlagteljesítménnyel mentem Nagyatádon, de mivel akkor még nem tudtam mérni a wattokat, így csak a Strava becslésére tudok hagyatkozni, ez 88 watt. Nem tudom ez mennyire reális, de most hogy tudom milyen 88 watton tekerni, és ezt összevetem az emlékeimmel, akkor azt hiszem nem áll nagyon messze a valóstól ez az átlag. De ez akkor is csak egy becslés, szóval kb. semmire nem jó. Főleg nekem, aki mindent tizedpontossággal számol.

Szóval ilyen előzményekkel készültem a versenyre, és nagyon kíváncsi voltam, hogy az új alapokra helyezett bringás edzések és a jobb futások a tavalyihoz képest milyen befutóidőt eredményeznek majd. Aztán a verseny előtti, majd a verseny hetében is baljós árnyak kezdtek gyülekezni. Az égen. Az már tudható volt, hogy nem lesz meleg a víz. Közeledve a versenyhez az is biztos volt, hogy neoprénes úszás lesz, mert közel sem lesz 24 fokos a Balaton. Minden reggel néztem a Hydroinfo oldalát, és próbáltam minél magasabbra szuggerálni az ott látható vízhőfokot, de nem mentem vele sokra. A Siófoki mérőponton a verseny előtti héten még csak 10 fokos volt a víz. Ez még nem volt reménytelen, mert egy napsütéses nap akár egy fokot is emelhet rajta, mint ahogy ez meg is történt. És volt olyan nap, amikor már elérte a 14-et is. De sajnos ezután újból hideg napok jöttek, és a tó ismét lehűlt. A verseny hetére fordulva már látszott, hogy valahol 13 és 16 fok között lesz. Véleményem szerint Mukiék ezen a ponton jó döntést hoztak azzal, hogy 1900-ról 750 méterre csökkentették a távot. Ez nem lett volna kötelességük, a szabályzat erre a vízhőfokra (pontosabban a vízhőfok és a levegő hőfokának kombinációjára) csak a kötelező neoprént írja elő. De sem a táv csökkentése, sem az úszás esetleges eltörlése nem kötelező. Ennek ellenére ők meglépték ezt a csökkentést, és jól tették. Persze volt akinek ez nem tetszett. Ment is a gúnyolódás a kommentekben, hogy a bringa helyett majd görgőzni kell ha fúj a szél, meg ilyenek. De azért azt szerintem be lehet látni, hogy a 13 fokos vízben való úszás más kategória egy amatőr mezőny számára.

Tehát lerövidült az úszás, és ennek következményeként át kellett alakítani a terveimet. A befutóidőm így már nem lesz összemérhető a tavalyival, pedig pont ez lett volna a fő cél. Gondoltam arra, hogy bringás+futóidőhöz hozzáadom az 55 percet, ennyit tudok stabilan úszni 1900-en, de az úgy nem az igazi. Főleg, hogy a bringán nem lesz a lábaimban 55 percnyi úszás, csak kb. 20. Így hát a versenyt át (nem le) minősítettem A-ról B-re, célversenyről tesztversenyre, hogy mégis profitáljak belőle valamit. Tesztelni akartam egy magasabb bringás tempót (illetve az új tudás alapján magasabb teljesítményt), és hogy egy ilyen bringa után milyen futótempót tudok tartani 21 kilón keresztül.
A bringás tempóhoz a BestBikeSplit nevű oldalt hívtam segítségül, már régen szemeztem vele, de eddig wattmérő híján nem tudtam használni. Na de most! Ezt a TrainingPeaks csapata fejleszti, ez már elég jó ajánlólevél, és sok jót olvastam róla több forrásból is. A program lényege, hogy egy adott útvonalat szakaszokra (az én esetemben 50 szakaszra, mert az órám ennyit tud kezelni) bont, és minden szakaszra meghatároz egy teljesítmény értéket, ami az adott cél eléréséhez szükséges. Ez a cél lehet egy idő, ami alatt le akarom tekerni a távot, egy átlagsebesség, egy átlagteljesítmény, bármilyen cél, ami számszerűsíthető. Az így létrejött itinert kell feltölteni az órába, és ezután az óra mindig jelzi hogy az adott szakaszon épp milyen teljesítmény kell a tervhez. A program figyelembe veszi a bringás adatait (tömeg, FTP, max HR), a bringa paramétereit (tömeg, aerodinamikai tulajdonságok, üléspozíció), a pálya egyes szakaszain várható szelet és annak irányát, a domborzati viszonyokat, de még az útminőséget is. A verseny előtt két hosszabb edzésen is próbáltam már a BBS-t, és jók voltak a tapasztalatok. Az első edzésen szélcsendben szinte perc pontossággal meglett a célidő. A másodikon az időközben feltámadt szél kicsit megkavarta a dolgokat, és lett egy a tervezettnél lassabb időszak, de így is 10 percen belül volt egy bő 3 órás tekerésen.

A BBS-t alapul véve terveztem meg a bringás szakaszt. Az átlagsebességet épp 30 km/h alá lőttem be, ez 2:58-as bringát jelentett és 150 wattos átlagot kívánt. Az edzések alapján úgy számoltam hogy ennek gond nélkül mennie kell, és utána a futásnak is. Bíztam benne hogy jók a számításaim, és kicsit utánanéztem mit mondanak a szakértők. Mindenhol azt olvastam, hogy edzettségtől függően egy középtávon az ideális átlagteljesítmény az FTP 77-84%-a. Ez nálam 147-161 watt között lenne, de mivel az edzettségem inkább alacsony, így a 77-80% megfelelő zóna, vagyis 147 és 153 között. Ennek pont a közepén van a 150, úgyhogy ez az utólagos kutatás megerősített abban, hogy ez a terv jó lehet.
A futásra már nem volt ennyire kimatekolt terv, csak annyi, hogy a kényelmes 145-148 közötti pulzust egy kicsivel feljebb viszem, és ott tartom egyenletesen. Megnézzük meddig tudom ott tartani. Edzésen 15km-ig simán ment, kellemes 6 perc körüli tempóval.
Úszásra meg még ilyen terv sem volt: leúszni a legkevesebb szenvedéssel, a 3 perces tempó meg úgyis meglesz.
Ilyen előkészületek után jött el a verseny előtti utolsó pár nap. Csütörtökön felvettem a rajtcsomagot, pénteken összepakoltam mindent, bekevertem a frissítőket, beraktam a bringába a versenykerekeket, és így minden készen állt a szombati mókára. A frissítésnél nem próbáltam ki semmi újat, maradt a bevált High5 zselé, Sponser sókapszula, és a kóla. 6 zselé ment egy kulacsba, és rá egy kis víz. Ez 6 db 20 percenkénti adagot jelentett, a maradék 60 percre ott volt 6 deci kóla. A harmadik kulacsban víz lesz. Ennyinek elégnek kell lennie a bringán. A futásra csak kólát terveztem, Nagyatádon is bevált, de Gabinál volt tartalékban zselé is, ha esetleg… Volt még egy pici kulacsban másfél deci vízben feloldva egy zselé, ezt az úszás után a depóban terveztem meginni.

6 órai indulással gyorsan leértünk Kenesére. Felhőtlen szép idő volt, szélcsend, napsütés. Kicsit hűvös volt a reggel, de bíztam benne hogy mire mi elrajtolunk, addig melegebb lesz. A szokásos félelmem a parkolástól idén is megvolt, a francnak se volt kedve megállni kint a határban és onnan gyalogolni a rajthoz, meg mindig vissza az autóhoz. De idén is alaptalan volt a félelem, és kb. 3 percre a versenyközponttól volt egy remek parkolóhely egy használaton kívüli ingatlan előtt. Betoltam a Bocit a gazba, és elmentünk megnézni a depót, meg persze a 8 órás rajtokat.
A versenyközpont sok újat nem tartogatott, minden évben ugyanolyan (ugyanolyan klassz! :-) szóval lazítottunk, hallgattuk Magyar Norbit aki fáradhatatlanul beszélt, és néztük hogy készülődnek a rövid- és speciál távosok. Telt az idő, elkezdtek szállingózni a vízbe az emberek. Volt aki úszott, de a többség a check-in-en túl, de a víztől innen várt. Belemártottam a vízbe a kezemet, és nem csalódtam, hideg volt. Kurva hideg, hidegebb mint otthon a csapvíz. A rajt előtt pár perccel már mindenki a vízben volt. Ekkor látszott csak, hogy milyen sokan nem mentek be megszokni a vizet, és tényleg az utolsó percig halogatták.
Ellőtték a rajtot, nekiindult a mezőny, és azt számoltuk, hogy kicsivel 10 percen kívül fog kijönni az első rövidtávos. Szépen széthúzódott a sor, az eleje már félúton járt, a vége kb. 100 méternél. Ekkor tűnt fel, hogy a mezőny végén sokkal több mellúszó van, mint szokott lenni. Mindig vagyunk ott jópáran, itt is nyilvánvaló hogy vannak, de most _sokan_ voltak. És még furcsább volt, hogy a fejek nem mozognak le-fel, a legtöbben kitett fejjel úsznak. Nem teljesen állt össze bennem a kép… Azt sejtettem hogy valami összefüggés van a hideg vízzel, de nem tudtam mi, talán csak fázik az arcuk? Persze láttam hogy pár ember feladta az úszást, kimásztak a csónakokra, de arra gondoltam hogy ez simán csak a komfortzónájukon kívül van, és inkább kiszállnak. Kinek hiányzik egy középfül- vagy vesemedence gyulladás májusban? Ennyit egy verseny sem ér meg.
Visszamentünk az autóhoz, kivettük a tematikusan összerakott szatyrokat, kivettük a bringát, és irány a depó. A bringát most egészben szállítottam Boci feneketlen gyomrában, nem lett volna kedvem most még kereket szerelni, féket állítani, stb. Így biztos lehettem benne, hogy minden rendben lesz. Zseniális ötlet volt, hogy minden depóhelyre kaptunk egy szabvány műanyagrekeszt, így nem a vizes fűbe kellett lepakolni a cuccot. Nem kellett sokat tökölni a depózással, már minden össze volt készítve, csak átpakoltam a rekeszbe mindent. Ekkor már elmúlt 9 óra, öltözni kellett. Előtte még benyomtam egy zselét, ez jó lesz majd az úszás alatt. Elővettem a neoprént és a vazelint, és viszonylag könnyen magamra cibáltam a ruhát. Alatta az egybe versenyruha volt, a 3 órás bringa a felső határ, amit még kibírok benne, tehát ide pont jó. Szöszöltem volna még szívesen kint, de egyrészt kezdett rámmelegedni a ruha a napon, másrészt közeledett a rajt, muszáj volt bemenni a vízbe.

Bementem.

Óhogyrohadnálmeg… Ha azt írom hogy nagyon hideg volt, akkor az nem adja vissza a valóságot. A szervezők 14.8 fokot mondtak, a siófoki ponton 14.3 volt hivatalos. De bármennyi is volt, ez akkor is rettenetes. 17 fokosban már úsztam neoprénben, az tök jó volt. Amikor hallottam hogy 14.x lesz, akkor gondoltam hogy nem lesz kellemes, de talán vállalható. Nem hittem volna, hogy ebben a tartományban ennyit számít 2-3 fok. Nem is a neoprénbe beszivárgó víz volt a legrosszabb, hanem hogy lábfejem és a kezem fázott nagyon. Párszor nyakig merültem, de többnyire csak ide-oda vonszoltam magam a bokáig érő iszapban, és vártam a rajtot. Ami pár perc múlva be is következett. Szokás szerint hátra álltam, és most a bal szélre, mert tőlünk balra volt az első bója.
Ellőtték a rajtot, pár lépést ment mindenki előre, aztán elkezdtünk úszni. Legalábbis megpróbáltuk. Az első tempónál beraktam a fejem a vízbe, és úgy éreztem ott helyben megfulladok, nem kapok levegőt. Kivettem a fejem, és zihálva 4-5 tempót úsztam kitett fejjel. Ez mi? Most már értettem a rövidtávosokat… Újra megpróbáltam, újra fulladás, újabb 4-5 tempó a víz felett. Kétségbeejtő volt. Voltak még mások is ilyen helyzetben, és volt két versenyző akinek már ezen a ponton elege lett, és mentést kért. A kiszállásra itt még nem gondoltam, de ekkor teljesen kilátástalannak tűnt leúszni a távot. A neoprén eleve nem kedvez a mellúszásnak, de hogy mindezt kiemelt fejjel csináljam 750 méter hosszan, az elképzelhetetlen. Ismét megpróbáltam úszni, most pár tempó sikerült, de megint jött a fulladás. De hamarabb el is múlt. Aztán lassan valami helyreállt. Párszor még ki-ki kellett emelni a fejemet pár tempó erejéig, de végül elkezdett közeledni a bója. Nem esett jól az úszás, és úgy éreztem hogy kurva messze vagyok az amúgy sem gyors normál tempómtól. Nem nézegettem körbe, de biztos voltam benne hogy az utolsó helyen lubickolok, mert gyanúsan egyvonalban úsztam a mezőny végét kísérő csónakkal. Lassan teltek a méterek, de meglett az első, a második, majd a harmadik bója is, és már csak egy hosszú egyenes volt a partig. Ami szintén véget ért egyszer. Sokan már 20-30 méterre a parttól sétára váltottak, én nem akartam, 5 méterre a lépcsőtől álltam csak fel, a derékig érő vízben. Persze egyből megszédültem, de a lépcső tetején már oké volt minden. Ahogy hátranéztem, nem láttam több embert a vízben, de később az eredménylista szerint ketten még voltak mögöttem. Nagyon örültem hogy vége. 23:17 lett, ha a pálya 750 volt, akkor ez 3:06-os átlag. Sokkal rosszabbra gondoltam, végig úgy éreztem hogy lényegesen lassabban haladok mint szoktam. Volt aki szerint a pálya több volt mint a meghirdetett, ha ez igaz, akkor még jobb a tempó. Szóval a 3 perc körüli úszás még a viszontagságok ellenére is összejött, ami egy komolyabb csodával ér fel.
Azóta persze utánaolvastam a hidegsokk fiziológiájának, és az elkerülés módjának. De azt hiszem én úgy fogom legközelebb elkerülni, hogy ilyen hideg vízbe be sem megyek

Menet közben elkezdtem lehámozni magamról a ruhát, és célba vettem a depót. Ilyenkor a sapkát meg a szemüveget nem szoktam levenni, hogy szabad maradjon a két kezem, így sokkal könnyebb kibújni a neoprénből. Van itt rutin, kéremszépen, ez már a harmadik neoprénes versenyem volt. :-) A depóban kicsit még szerencsétlenkedtem a neoprénnel, féllábon ugrálva, de elég könnyen lejött, köszönhetően a vazelinnek, amit a boka részhez kentem még a rajt előtt. Lábtörlés, zokni, cipő, kis kulacs zselé, és már toltam is kifelé a bringát. Az egész heti eső megtette a magáét, és voltak a fűben alattomos saras részek. De a legrosszabb a depó kijárata előtti süppedős, nedves homokos szakasz volt. Ha az egész depót nem is lehetett leszőnyegezni (bár a Budapestman-en sikerült a Lupa-tónál, nincs már meg az a szőnyeg? :-) de erre a részre igazán kerülhetett volna belőle. Szerintem nem én voltam az egyetlen aki kurvaanyázva szállt fel a bringára, mert alig tudta bekattintani a pedált.
6:16-ot depóztam, ez neoprén nélkül kb. 2 perccel kevesebb lett volna. A kijáratnál Gabi várt, nála volt egy tartalék mez, nem tudtam mennyire lesz hideg, rám fog-e a fagyni a vizes ruha a bringán. De szerencsére ekkorra már meleg lett, nem kellett a plusz ruha.

A depó kijáratában elindítottam az órán a feltöltött edzést, és elkezdtem a bringát. A kivezető a szakasz idén más volt mint a korábbi években, mert útépítés miatt pár utca le volt zárva. Ennek eredményeképpen olyan szar utakra keveredtünk, hogy azt elmondani nem lehet. Ráadásul emelkedett is, nem egyszer elpörgött a hátsó kerék a kavicsokon. Akkor még nem gondoltam bele, hogy a visszafelé itt majd versenytempóval kéne lefelé jönni, és közben kanyarodni is. Aztán vége lett a gyötrelemnek, és jött a hosszú emelkedő, ami tavalyelőtt kinyírt, és amin tavaly elégtételt vettem. Most sem volt gond, tudtam volna erősebben is menni rajta, de a terv nem engedte. Innen már közel volt a zárt pálya, hamar el is értem. Itt is volt egy 3 kilométeres szakasz, ahol nem volt jó az út, de ha nem jött senki hátulról, akkor a sáv teljes szélességét kihasználva mindig lehetett találni egy jó nyomot. A körforgalom után pedig jött a kánaán (nem a Tony) a lezárt 710-es út formájában. Van aki szerint ez egy unalmas pálya, szerintem nem az. De még ha az is lenne, a hazai viszonyok között hiperjónak számító aszfalt miatt mégis érdemes itt versenyezni.

Viszonylag eseménytelen volt a bringa, tartottam a tervet. Ennek eredményeképpen volt hogy engem előztek a speciál távosok, akik már a 2-3. körüket nyomták, de többször volt olyan, hogy én értem utol a nálam jobban úszó középtávosokat. Ez a bringa teljes ideje alatt így ment, amit a chip adatok is jól mutatnak: a 251. helyen kezdtem a bringát, az első kör felénél 246., a kör végén 238. voltam. A második kör felénél már 228., a kör végén pedig 222.
Könnyen ment a tekerés, tudtam figyelni rá hogy 20 percenként egy zselé, 40 percenként sótabletta, és közben pedig víz menjen be. Így teltek békében a kilométerek. Eleinte még nyüzsgés volt a pályán mert kint volt az összes speciál és középtávos, de aztán a középtáv fele, és a speciál táv egy része szépen elszivárgott, és így már voltak óriási lyukak a mezőnyben. Egy ilyen lyuk elején az egyik emelkedőn előztem meg nem kis sebességkülönbséggel egy lányt, aki váltóban indult. Pár perccel később, miközben a gondolataimba merülve tekertem, hallottam hogy valaki nagyon jön mögöttem, hát ő volt az ismét. Nem tudom mi vette rá hogy üldözőbe vegyen egy montival, mindenesetre megelőzött, elment 30 méterre, majd szinte gyalogtempóra lassult, annyira kifulladt. Ezt azóta sem tudom hová tenni. Ezzel az akcióval összességében nem nyert, hanem veszített időt is, energiát is.

A második kör elején elfogyott a vizem. A frissítőponton ledobtam a kulacsot, de hiába próbálta egy srác feladni az újat, sikerült kivernem a kezéből. :-) Szerencsére az állomás végén a reményponton még fel tudtam venni egy teli kulacsot. Azt a kulacsot, amit 3 perccel később el is vesztettem: a rázós részen nem tudtam a jó nyomon menni, mert többen mentünk egymás mellett, és a kulacsom kirázódott a tartóból. Szerencsére még volt 2 deci kólám, ezzel tudtam hogy kihúzom azt a kb. 20 percet, amíg elérek az következő (és egyben utolsó) frissítőig. Jó nagy szarban lettem volna, ha az utolsó másfél órát víz nélkül kell végigvinni.
Kevés ismerős volt a pályán, de őket azért figyeltem, láttam is Baloot, Bandi bát, Kindl Gábort, stb. De a bámészkodás mellett főleg az órát figyeltem, hogy maradjak a tervnél. Érdekes volt így menni a korábbi évekhez képest. Akkor annyi volt a dolgom, hogy a pulzust beállítom 145-148 közé, a fordulatot 80-ra, és kész. A terep függvényében váltok, hogy a fordulat és a pulzus jó legyen, a sebesség meg lesz amennyi lesz. Lejtőkön gurulás, legfeljebb laza tekerés. De nem így most. Az jól látszott, hogy a BBS abszolút a domborzat változásaihoz igazította a szakaszokat. Az emelkedőkre 170-190 wattot írt elő, síkra 130-150-et, de persze ennél sokkal részletesebben. Ami viszont szokatlan volt, hogy a lejtőkön is tekerni “kellett”. A lejtők nem lazsálást jelentettek, hanem közepesen erős tekerést, 110-120 watt körül. Erre is szükség volt, hogy teljesüljön a kitűzött célidő.

Minden rendben ment, egyvalami okozott csak problémát: az időközben feltámadó, és az irányát is többször változtató szél. Ez némileg befolyásolta a tempót, hisz ugyanaz a leadott teljesítmény nem ugyanazt a sebességet eredményezi szélcsendben, vagy 30km/h-s szélben. Ez ellen sokat nem tudtam tenni. Megpróbálhattam volna a tervezett wattok fölé menni az ellenszélben, hogy a sebesség jó legyen, de nem akartam kockáztatni. A tesztverseny lényege pont az volt, hogy megyek a terv szerint.
Aztán mind minden jó dolog, ez a pálya is véget ért egyszer. Minden fordítónál elköszöntem a szervezőktől és irány a depó. A dombtetőről meglátni a Balatont mindig nagyon jó érzés. Onnan már csak egy nagy lejtő, és már bent is vagyunk a depóban. A lejtőzés most azért nem volt olyan funny, mert a kátyús, göröngyös út, ami idefelé emelkedő volt, az most lejtett. Több helyen is csak lépésben mertem átgurulni, sem egy törött felni, sem egy defekt nem hiányzott. De ezen is túl voltam, és már láttam a strand bejáratát.
A bringát 27.5 körüli átlaggal fejeztem be, ez jóval jobb mint a tavalyi, de sajnos így is elmaradtam a tervtől kicsit, kb. 9 perccel. A második kör lett lassabb, egyértelműen a feltámadó szél miatt. Ezt sajnos nem lehetett előre látni. Az első kör első és második fele szinte azonos átlaggal sikerült, a második kör második fele volt a kakukktojás, az rontotta le az időt. Nem baj, ez most ilyen.
A bringa végén a depónál már tavaly is furcsa volt, hogy a leszállási ponttól még jó sokat kellett gyalogolni a depó tényleges bejáratáig. Ez most is így volt, és őszintén szólva ez nem tudom mire volt jó. Nyugodtan tehették volna a vonalat 30 méterrel beljebb is.
Gyors cipőcsere, sapka fel, és egy 3:20-as depó után (aminek nagy része helyváltoztatás volt) már mentem ki futni. Eljött az én időm, futás a tűző napon! :-)

A 150-155 közötti pulzus volt a terv. A sebesség valahol 5:50 és 6:10 között kell hogy legyen, és ez 15-ig biztos menni is fog. A többi meg majd alakul (tesztverseny, ugye). Így is lett, az első 6 kiló így alakult:
1. 5:40 / 153 bpm
2. 5:39 / 155 bpm
3. 5:53 / 155 bpm
4. 5:59 / 154 bpm
5. 5:59 / 152 bpm
6. 5:56 / 156 bpm

Aztán valami történt.

A jobb combom, pontosabban a combfeszítőm, még pontosabban a belső vaskosizom teteje tompán fájni kezdett. Nem nagyon, de éreztem, és ez nem volt jó előjel. Olyan volt, mintha egy görcs akarna kialakulni, de még gondolkodik hogy jöjjön vagy ne. Furcsa volt, mert nem talajfogáskor, hanem pont elrugaszkodáskor volt kellemetlenebb. Azt hittem hogy görcs lesz, így elhelyeztem magamban egy magnézium tablettát. Gondoltam van még hátra másfél óra majdnem, lesz ideje felszívódni, és ha tényleg görcs előjelét éreztem, akkor talán még nem késő. Bár nem vagyok nagy görcsölős, amióta odafigyelek a sópótlásra, azóta szinte sosincs görcsöm.
Nem fájt nagyon, de talán tudat alatt is óvatosabb lettem, ami a következő kilométereken meg is látszott:
7. 6:11 / 153 bpm
8. 6:12 / 153 bpm
9. 6:16 / 152 bpm
10. 6:21 / 149 bpm
11. 6:17 / 151 bpm

Aztán elmúlt ez a viszonylag fenntartható állapot, és most már kétségtelenül fájt. Egyértelmű lett hogy ez nem görcs, de akkor mi? Mitől fájdult meg ott, ahol soha nem szokott? Erre a kérdésre még most sem tudom a választ, de valószínűsítem hogy a bringán történhetett valami, aminek most lett meg a böjtje. Vagy bojtja. Vagy valami ilyesmi. Nem volt elviselhetetlen fájdalom, de azért épp elég volt hozzá hogy ne tudjam tovább tartani a 6 perc környéki tempót. Még nem bicegtem, nem voltam féloldalas, csak lassabb mint eddig. De ez a nyugalmi helyzet sem tartott sokáig, fokozatosan lassultam. Minden lépés egyre kellemetlenebb lett, de a tempó csökkentése – eleinte úgy tűnt – hogy csökkenti a fájdalmat.
12. 6:35 / 150 bpm
13. 6:53 / 148 bpm
14. 6:33 / 149 bpm
15. 6:54 / 149 bpm
16. 6:35 / 149 bpm

A 17. kilométernél viszont már nem segített semmi. Már hiába lassítottam, párszor bele is sétáltam, de ugyanúgy fájt a 7 perces tempónál, mint korábban a 6 perc alattinál. Viszont már csak 4 kilométer volt hátra, úgyhogy nem volt hova óvatoskodni. Annyira lassultam vissza, hogy még ne legyen belőle bicegés, az lett volna még a szép, ha a jobb lábamat kímélve valami más fájdul meg. Így hát a negyedik kör lényegesen lassabb lett mint a korábbiak. Nagyon lassan fogytak a kilométerek, azért csak elfogyott mind.
17. 7:01 / 151 bpm
18. 7:37 / 145 bpm
19. 7:37 / 142 bpm
20. 7:48 / 139 bpm
21. 7:04 / 141 bpm

Így hát kiszenvedtem magamból egy 2:20-as félmaratont, a tervezett 2:05-ös helyett. Mindegy, ennek így már úgysem volt komoly tétje. Amiben biztos vagyok, hogy nem a futástól alakult ki a fájdalom, még előtte kellett valaminek történnie, a futás csak előhozta. Az is biztos, hogy ha ez nincs, akkor végig ment volna az 5:50-6:10 közötti tempó, és ez megnyugtat.

A futást a 220. helyen kezdtem. Az első kör végére 209., a második kör végére 203., a harmadik kör végére 197., a negyedik kör végére pont a 200. helyre kerültem. Ez jól jelzi hogy sikerült jó tempót választani az első 15-17 kilométerre, és ha nem jön a probléma, akkor ez végig is tartható lett volna.
Furcsa verseny volt ez, furcsa befejezéssel: itt most nem volt eufória a befutónál, mert nem volt előtte olyan küzdelem mint tavaly, vagy tavalyelőtt. Az elért időeredmény is csak úgy van, lóg a semmiben, nem tudom mihez mérni. A bringa meg a futás ideje talán még úgy ahogy értelmezhető, bár nem volt előtte rendes úszótáv. Szóval inkább egy jó edzésnek tudom ezt felfogni, ami edzéshez képest azért jó sokba került, de legalább van egy hátizsákom, egy kulacsom, egy üveg borom, és egy szép érmem. :-)
Meg így 6 nappal később egy már egészségesnek tűnő combom. Remélem nem csak annak tűnik, hanem az is, mert holnap már 3 órás bringát és 1-2 órás futást tervezek.

A szervezés szokás szerint kifogástalan volt. Az útminőséget a bevezető szakaszon nyilván kényszer szülte, nem volt jó, de jövőre remélem visszakapjuk a megszokott útvonalat. A frissítőpontokon minden volt, igaz hogy nem éltem velük, vízen és kólán kívül mást nem vettem fel az asztalokról, de volt bőven gél, banán, szőlőcukor, szelet, sós cucc, izó ital, szóval nem lehetett rá panasz.

2 és fél hónap van Nagyatádig, ez a verseny megmutatta hol állok. Nem vagyok elégedetlen, de még nagyon sok munkát kell elvégezni augusztus 10-ig.

---

A kapcsolódó Facebook poszt alatt tudsz hozzászólni:
https://www.facebook.com/tri40plusz/posts/608333769677006