A meghiúsult velencei verseny után muszáj volt más verseny után nézni, hisz már nagyon ki akartam próbálni ezt a triatlon nevű dolgot. Nem akartam egyből az ország másik végére utazni, ez volt az első szempont. A második (de lehet hogy inkább ez volt az első), hogy az úszásnak olyan limitideje legyen, amit biztosan tudok teljesíteni, ezért is lett volna nagyon jó a velencei FYI!, mert ott tipikusan a kezdőkre szabtak mindent.

A lelkem mélyén egy icipicit örültem hogy haladékot kaptam az első versennyel, úgy éreztem hogy egy hónapnyi plusz felkészülés csak jót tesz majd. Szóval túltettem magam a velencei sokkon, és ment a keresgélés. Így találtam rá a Balatonman oldalára, és az ő versenyeikre. Róluk csak annyit tudtam, hogy az Ultrabalatont is ők szervezik, de eddig nem kerültek elém a tri versenyeik. Láttam, hogy június közepén Balatonkenesén lesz egy versenyük, ahol négy táv is lesz, köztük az engem érdeklő 40.5 névre keresztelt futam is. A 40.5 a (70.3 mintájára) a versenytávot jelentette, csak itt kilométerben és nem mérföldben: 950 méter úszás, 32.5 km bringa, 7 km futás. Minden táv kicsit hosszabb mint a sprint távnál, de azért nem éri el a rövid távot. Tök jó, ráadásul mindez a Balatonnál, amit szintén nagyon szeretek, és nekem még mindig kicsit különleges, hisz a Velencei-tó közelsége miatt nekem a Balaton mindig kiesett, alig jártam ott.

Beneveztem, mi baj lehet?

A felszerelés megvolt, ezzel nem kellett már foglalkozni. Próbáltam még hasznos edzéseket is végezni, bár a munka miatt eléggé le voltam lakva ekkorra már. És így eljött 2016. június 18-a, egy verőfényes szombati nap. Minden simán ment, előző este mindent összepakoltam, nem kellett reggel kapkodni, a terv szerint indulhattunk. Az én rajtom 12 órára volt kiírva (az egész mezőnyben szerintem ennek csak én örültem a meleg miatt :-), úgy terveztük hogy 10-re leérünk, körülnézünk, kaja, bedepózás, ilyesmi. Az M7-esen egészen kb. Tárnokig tartott a nyugalom, amikor láttuk a nagy táblán, hogy jóval előttünk baleset és torlódás van. A Waze is jelezte hogy baj van, mutatta is hogy melyik kihajtón menjünk le a pályáról hogy ne duguljunk be. De az a kihajtó még odébb volt, és közeledtünk az előtte lévő kihajtóhoz, ahol a Waze szerint még nem kell kimenni. Gabinak volt egy megérzése, hogy inkább hajtsunk le, de erősködtem hogy a Waze figyeli a forgalmat, menjünk a pályán minél többet, csak ott hajtsunk le, ahol muszáj.

Rábasztam.

Elhagytuk a kihajtót, a következő még jópár kilométerre volt, amikor lassulni kezdett a sor, és emelkedni a vérnyomásom: itt a dugó vége. Egyből néztük a telefonon, hogy milyen messze van előttünk a baleset, és hogy tudunk menekülni, de semmi jóval nem kecsegtetett a helyzet. Aztán csodák csodájára 10-15 kínos perc után lassan megindultunk, és elértük a váli-völgyi OMV kutat, ami nem igazi csomópont, de el lehet hagyni a pályát. Így átjutottunk a 7-esre, kikerültük a dugó nagy részét, majd vissza a pályára, és onnan már minden sima volt. A tervhez képest csak 10 perccel később értünk le, ez még bőven belefért.

A parkolás simán ment, egy óriási füves placc volt megnyitva a vasút mellett, ide állhattak azok, akik nem fértek el a strand rendes parkolójában. Jó, hát a behajtást kicsit elnéztem, árok vette körül a parkolóterületet, én meg nem ott hajtottam be ahol ki volt alakítva a hely, hanem az árkon át. A vonóhoroggal felszántottam a földet, és egy méretes fűcsomót vittem magammal, de hát senki sem tökéletes.

Megnéztük a versenyközpontot, felvettük a rajtcsomagot, és elkezdtem készülődni. Másképp szoktam készülni bringaversenyekre, másképp futóversenyekre, ez most a kettőnek egy fura elegye volt, a depózással vegyítve. De végül minden a helyére került. Egy nyitott kérdés maradt, a neoprén. A víz hőfoka nem érte el a 22 fokot, így a neoprén engedélyezett volt.De azért közel volt hozzá, és bármennyire is irtózom a hideg víztől, inkább bevállaltam a versenymezben úszást. Egyrészt, hogy ne menjen el idő az öltözéssel, és emiatt ne centizzem ki a limitidőt. Másrészt, mert így sokkal könnyebb mellben úszni, nincs az állandó probléma a láb felemelkedésével. Elmentem még WC-re, betoltam egy High5 zselét, a zsebembe is került egy, átmentem a check-inen, és bementem a vízbe. Kurva hideg volt. Kész szerencse hogy a partnál csak épp combközépig ért, ott legalább 5 percet akklimatizálódtam, centiről centire merülve egyre lejjebb. Szerencsére a nap sütött, igazi jóféle döglesztő meleg volt kialakulóban, szóval így a vízzel is hamarabb megbékéltem. Aztán eljött a 12 óra, a szpíker felsorakoztatott minket a vízben pár méterre a parttól, és már csak a rajtjelre vártunk. Hátra álltam és a szélére: nem akartam sem azt hogy átússzanak rajtam, sem azt, hogy én rúgjak fejbe valakit a mell-lábbal.

És akkor ellőtték a rajtot életem első tri versenyén.

A rajtnál derékig ért a víz, és lassan mélyült, így az első 10-20 métert a vízben gázolva tettem meg. A környezetemben szinte mindenki így tett,  hátul nyilván nem azok voltak, akik az úszást nyerni akarták. Amikor már mellközépig ért a víz, akkor kezdtünk el úszni. Meglepően tiszta volt a víz, láttam magam előtt a lábakat.Pár perc után beállt egy egyenletes tempó, és innentől kezdve az úszás igazából eseménytelen volt. Háromszög alakú volt a pálya, tehát két bóját kellett megkerülni, és 3 darab 300 méter körüli egyenest úsztunk. A sebességemet nem tudtam mérni egészen az első bójáig, akkor ránéztem az órára, és tudtam hogy tartom a célnak kitűzött 3 perces tempót. Minden kellemes volt, az ég kék, szél nem fújt, csak a kísérő motorcsónak vetett néha hullámokat. 30:04 lett az úszás vége, minden a terv szerint alakult. A vízből kibotorkálva betoltam a zsebemben alaposan megmosott zselét, és mentem a depóba. A bringák túlnyomó része már nem volt bent, de azért nem csak az enyém állt ott. Gyors lábtörlés, zokni, cipő fel, rajtszám, fejvédő, és már mentem is ki a depóból. Azért 3:23-at csak eltöltöttem ott, ez a távhoz képest sok, de én ezen nem akartam spórolni. Zokni nélkül nem tekerek, azt felvenni volt talán a legtöbb idő. És a helyváltoztatásnál sem szaladtam ki a lelkemet, inkább lazán kocogtam be a depóba, majd ki onnan.

A depóból kijutva végre elkezdődött a tekerés. Egy keskeny úton jutottunk ki a főútra, rendőrök zárták a forgalmat, minden jó volt. Innen kezdődött a pálya érdemi része, egyből egy kisebb emelkedővel. A max. pulzust a verseny rövidségére való tekintettel 160-ra lőttem be, úgy éreztem ezzel lesz valami sebességem, de nem is ölöm le magam a futás előtt. Ennek megfelelően mentem, ha előzni kellett akkor előztem, ha lelassultam akkor hagytam hogy minél könnyebben megelőzzenek. Nem bolyozós verseny volt, és bár gondoltam hogy a versenybírók nem az AG mezőny végét fogják ellenőrizni, nem akartam bonyodalmakat, hisz egyben tekert az összes táv mezőnye. Egy hülyegyereket többször is megelőztem, aki utána ráállt a kerekemre. Szóltam neki hogy ezt nem kéne, de nem biztos hogy hallotta a fülébe rakott fülhallgatók miatt… Elszakadtam tőle, nem törődve a pulzussal, de felszívta magát, újra megelőzött, és beállt elém 3 méterre. Ezt párszor eljátszotta még, aztán végül lekopott. A bringapályán jó volt a hangulat, és nagy a tömeg.

Ugyanazon a körpályán haladt az iron, a közép, és a mi távunk is, így nagy élmény volt látni a menőket a suhogó aero kerekeken, 40 feletti utazóval haladva. Teltek a kilométerek, és a bolyozásra való folyamatos odafigyelés miatt egy kicsit sem volt unalmas. Az úthibák is gondoskodtak a változatosságról, talán ez az egyetlen amit fel lehet róni ennek a pályának. Hamar lement a táv, és nemsokára már ismét a depó felé robogtam a lejtőn. 30.3 km-t mértem, és 1:07-es bringaidővel értem a depóba, ez 27.1-es átlag. Az átlagpulzus 162 lett, ez csak két ütéssel több mint a terv. Ennyi edzésből ezt jónak és reálisnak tartottam. A második depózás 2:25 lett, lerakni a bringát, cipőt cserélni, sapkát, futókulacsot felvenni, hát ennyi idő kellett hozzá. De minden klassz volt, frissen kezdtem a futást. A futásnál 165-re terveztem az átlagpulzust, és reméltem hogy ehhez 6:30-on belüli kilométerek társulnak majd. Jött az első, majd a második kilométer, és mind a pulzus, mint a tempó a helyén volt. Élveztem a futást, kicsit sajnáltam a többieket akik lassan megfőttek a hőségben, de én napfürdőztem és futottam. :-)

A futópálya nagyon tetszett, ráadásul minden körben (nekem ugye csak egy kör) kétszer futottunk át a versenyközponton, így a fotózás és a frissítés is könnyebb volt. A pálya először északnak ment, át egy parkon, majd a vasút és a tóparti kikötők mellett, yacht klubok előtt ment a bringaúton. Itt jött egy frissítés meg egy fordító, aztán vissza a versenyközpontba. Itt ismét frissítés, majd mentünk tovább délnek, szó szerint a vízparton. Ezután bementünk a házak közé, kis forgalommentes utcákon haladtunk a hétvégi telkek, nyaralók között. Klassz környék volt, tiszta, rendezett, hangulatos. Jó volt ott futni.

A hurok legtávolabbi végén frissítő, és innen már csak másfél kiló a cél. Ez is hamar eltelt, így nemsokára feltűnt a célkapu. A futás vége 43:56 lett, tehát meglett a 6:30 belüli tempó. Az átlagpulzus 165, pontosan a terv szerint. A célidő végül 2:27:03 lett. Ez a versenytáv nem “szabványos”, így későbbi versenyekkel nem nagyon tudom majd összehasonlítani, de végre elmondhattam hogy triatlonos vagyok.

A befutó után egy jó kis lecsóval vártak minket, majd következett egy végeláthatatlannak ígérkező sorbanállás a kidepózáshoz. Aztán ez is meglett, bepakoltunk, irány Agárd. Ekkorra már este 6 felé jártunk, a kertben már égett a tűz és sült a kaja, szóval kezdődött a kalóriapótlás második köre. A végén pedig még egy pezsgő is elpukkant, amit az első tri versenyem célbaérésére tartogattam. De már nem kellett tovább őrizni. :-)

És akik nélkül mindez nem sikerült volna: Gabi, aki elviselte a rigolyáimat, az ingerültségemet a verseny előtt, és aki szorgalmasan frissített és fotózott. Továbbá Edit és Eszter, akik megtanítottak úszni, és akik nélkül nem hogy 900, de 90 métert sem tudnék most rendesen leúszni. Köszi! :-)

 

 

 

---

A kapcsolódó Facebook poszt alatt tudsz hozzászólni:
https://www.facebook.com/tri40plusz/posts/340636726446713