2018 Balatonman Középtáv – A revans

A 2017-es kenesei beszámolót úgy fejeztem be, hogy két hét van még a 2018-as versenyig, de az egy egészen más történet lesz. Igaz, nem láttam a jövőbe, de tudtam hogy most egyetlen olyan hibát sem fogok elkövetni, amit tavaly még elkövettem. Vagy mégis?
A tavalyi kudarc elsődleges oka az elégtelen felkészülés volt. Ezt nem is lehet szépíteni, tavaly nem készültem fel tisztességesen. Ennek persze később kihatása lett az egész évre, a kenesei blama után kútba esett Nagyatád is. És bár a Budapestman-t még kipréseltem magamból, az év gyakorlatilag kuka lett. Ennek nem volt szabad ismét megtörténnie, ez volt a legfontosabb célkitűzés.

Így tehát ki kellett találnom, hogy milyen felkészüléssel, és főleg mire készüljek fel 2018-ban. A fő kérdés tulajdonképpen az volt, hogy Kenese legyen a célverseny, vagy merjek nagyot álmodni, és célba vegyem Nagyatádot is. Nagyatád mellett döntöttem, a jelszó: mi baj lehet?
Azt már a legelején tudtam, hogy magamat fogom edzeni. Biztos, hogy egy szakember sokat tudna segíteni, de egyrészt annak súlyos anyagi vonzatai vannak, másrészt 25 év sport után már elég jól ismerem magamat, úgy gondoltam most is megfelelő lesz ha magamnak találom ki mit mikor. Ez persze teljesen nem igaz így, mert mindenképp keresni akartam egy minta edzéstervet, amit vázlatként használva a saját igényeimre tudok szabni. Hát ez nem volt könnyű, mert a legtöbb IM edzésterv 10-16 hetes volt. Nekem viszont olyan kellett ami magában foglalta a téli alapozást is. Végül csak meglett a terv, 36 hetes, így Nagyatádtól visszafelé számolva november 20-a volt az első hét első napja.

Ezt a tervet a persze valamilyen mértékben testre kellett szabni a munka és egyebek miatt, de az alapelvek nem változtak, a ciklusok a megfelelő sorrendben követték egymást, és természetesen a terhelés is a megfelelő ütemben növekedett – illetve csökkent, amikor arra volt szükség. A másik nagy segítség a Trainingpeaks, amit nem csak edzésnaplóként, hanem edzéstervezésre is használok. Igaz, hetekbe tellett kitapasztalni és megtanulni a használatát, de most már minden világos, és hihetetlenül sokat segít a tudatos tervezésben. Én amúgy is szám mániás vagyok, szeretek minden edzést aprólékosan elemezni, következtetéseket levonni, és ezeket is nagyon segíti a TP.

Szóval megvoltak az alapelvek, már csak edzeni kellett. Az edzésterv a súlyának megfelelően mindhárom sportágra kiterjedt, de az úszással tulajdonképpen nem foglalkoztam. Erről már többször írtam, a gyorsúszás nem megy, a mell megy de lassan, így az úszással minden versenyen csak annyi a célom, hogy a legkevesebb erőfeszítéssel a szintidőn belül kijöjjek a vízből, és induljon a bringa. Az úszóedzések helyére minden esetben vagy erősítést, vagy kifejezetten regeneráló, alacsony pulzusú bringát tettem. Tulajdonképpen sajnáltam az úszásra szánni az időt, mert lényegi fejlődést úgysem értem volna el. Azért tavaszra, nyárra beterveztem úszásokat is, de fejlődésben nem bíztam, csak abban, hogy ezt a stabil lassú tempót egyre kisebb erőkifejtéssel tudjam tartani.
A hétfő alapvetően az úszás napja lett volna, így ebből lett az erősítés. Kedden rövid bringa, ehhez társul egy laza futás. Szerdán erősítés és bringa vagy erősítés és futás, csütörtökön egy keményebb futás volt a terv. A péntek pihenőnap. A szombat hosszú bringa és utána rövid futás, vasárnap pedig ennek a fordítottja. Általánosságban ez jellemezte a heteket. Ahogy teltek a hónapok, és keményedtek a hétvégi edzések, a pénteki pihenőnap hétfőre került, péntekre pedig laza úszást raktam, ami tényleg úszás volt. Vagy mégis inkább pihenő… sok olyan volt, amikor a csütörtöki futás után éreztem hogy kell egy nap regeneráció, ha azt akarom, hogy a hétvégi két hosszú edzés jól menjen.

A kezdet nagyon nehéz volt. November közepén jártunk, nyár óta nem csináltam gyakorlatilag semmit. A Budapestman-re felépített minimális edzettségem is odalett az augusztus óta eltelt 3 hónapban. Először csak félórás bringák, és félórás futások voltak, és naponta csak egy edzés. A második héten már nem esett jól a nyeregre ülni, már tekertem eleget ahhoz hogy fájjon, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a fenekem hozzászokjon a nyereghez. Csakis bent tekertem, előre eltervezetten ki sem akartam menni télen tekerni. Eleve utálom a hideget, de a hideggel együtt járó félórás öltözködést meg még jobban. A tekerések után ha úgy írta a terv, akkor gyors törölközés, öltözés, és irány a futás. Azt hidegben is szeretem, -5 fokig jó vagyok. Egy hónap után, kb. december közepére már kialakult a rendszer, már nem nyűgnek éreztem az edzést, hanem vártam. Nem mondom hogy nem volt kihagyott edzés, mert volt, de többnyire tartottam magam a tervhez. Volt amikor egyáltalán nem vitt rá a lélek hogy elinduljak, de szerencsére nem sok ilyenre volt példa. November végén mondjuk egy teljes hét kiesett, nagyon sokat dolgoztam, gyakorlatilag csak élni volt erőm, edzeni már nem. De december elejére már minden a helyére került.

Karácsonyra elérte a heti 7-8 órát az edzés mennyisége. A szombatok 1.5 – 2 – 2.5 órás bringákkal teltek, és minden esetben jött utána 30-40 perc laza futás. Vasárnap kb. egy óra futás, és utána egy laza 30 perc levezető bringa. Ahogy írtam, a bringa csakis és kizárólag bent. Még csak nem is görgőn, hanem spinning bringán, ami az örökhajtós mivolta miatt sem sok pihenést engedett. A bringa edzések mindig időalapúak voltak, értelmesen nem lehetett távolságot mérni a spinning bringán. Időt mértem, pedálfordulatszámot, és persze pulzust. A futások is időalapúak voltak, de sokszor volt, hogy egész km-re kerekítettem a távot.
A célpulzus futáson 145-148 között volt, az órát 150-es csipogásra állítottam. Ezt a pulzust erőltettem heteken keresztül, ha kellett akkor belesétáltam. Sokszor, bár futómozgás volt, nem séta, de szinte a gyalogosokkal azonos sebességgel haladtam. Tudtam hogy javulni fog majd, de rettenetes volt azt látni, hogy pl. december elején 5km-t futottam 147-es pulzussal, 8:05 perc/km tempóban.

De ezen túl kellett lépni. Tulajdonképpen nem is történt sok minden télen. Futottam pár MAF tesztet, kb. havonta. 155 volt a célpulzus, és az első alkalommal 5km-en ez 6:54-es tempót jelentett decemberben. Februárban már 6:22 volt, ez azért kicsit felvidított, mert azért a tél végére már kicsit elegem volt mindenből, főleg hidegből és a sötétből. Csak a vasárnapi hosszú futás volt világosban (de néha az is délutánra csúszott), a többi futás mindig munka után, este történt. A szombati hosszú bringákat még világosban (meg lámpafénynél a szobában) kezdtem, de a ráfutás mindig este volt, sötétben, hidegben. Nagyon bíztam benne, hogy nem hiábavaló amit csinálok. Néha meg-meginogtam, volt hogy kimaradt edzés, de például december 23-án délután, amikor már mindenki sütötte a bejglit és készült a karácsonyra, 2 óra bringa után még kimentem futni este 9-kor. Egy lélek nem volt az utcán pár kutyáson kívül, és átfutott az agyamon hogy most vajon normális dolgot csinálok-e? Aztán rájöttem hogy ez még normális, ami nem normális az a december 24-i hosszú futás, és utána a bringa. :-) De az is megvolt, és utána lelkifurdalás nélkül kanyarodtam rá a bejglire és más sütikre.

Nincs is erről mit mondani többet, így telt a tél. Az első verseny amit beterveztem, az a tahi időfutam volt, oda régebben sokszor elmentem, de aztán jött közel 10 év szünet. Tavaly voltam, de azt inkább hagyjuk. Idén viszont úgy gondoltam jó felmérő lesz valamire. Edzésen többször is próbáltam időfutamot szimulálni, és elég jól is ment. De a február vége tartogatott még egy meglepetést: egy tüdőgyulladást. Szombaton még görgőztem két és fél órát, de utána a futásra már nem tudtam kimenni. Hétfőn rögtönítélő orvos: 3 hét kényszerpihenő, abból kettő szigorú fekvés, a harmadikban felkelhetek, de semmi fizikai aktivitás. A TP-ben a CTL közel 30-at zuhant, ez marhára nem hiányzott. Nem voltam benne biztos, hogy ezek után erőltetnem kellene az időfutamot. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy nem az a cél, hogy rövid ideig legyek gyors, hanem hogy hosszú ideig bírjam mérsékelt tempóban. Ezek után 18km-en 30.4-es átlagot hoztam össze, odafelé erős hát-, visszafelé ugyanilyen erős szembeszélben. Jobbat vártam, de nem tudtam hogy a szél miatt volt ennyivel lassabb, vagy mert nem vagyok még elég erős a betegség után. Sokat nem görcsöltem rajta, ebben most ennyi volt. Ja, az még ide tartozik, hogy ez volt az első idei kinti bringa, szóval talán ez is közrejátszott az eredményben. Így kell csinálni, nem? Bent edzeni 5 hónapot, majd elővenni a fél éve nem használt bringát, felfújni a gumikat, és egyből versenyezni vele. :-)

Kb. ebben az időszakban volt, hogy elvetettem a kockát, és beneveztem Nagyatádra is. A kenesei nevezést már januárban letudtam. Április közepétől a szombati hosszú bringák egycsapásra bentről kikerültek az utakra. Jó volt végre kint tekerni, és itt jöttek az első pozitív élmények a bringán. Az időfutam nem sikerült jól, de ott egy olyan pulzustartományban kellett versenyezni, amire szinte nem edzettem semmit: 168 lett az átlag. A hosszú edzéseken viszont maradtam a jól begyakorolt 145-148 körül, ezen a pulzuson órákat mentem a szobában, és amikor ezt az úton kellett előadni, akkor örömmel nyugtáztam hogy (számomra) elég jó tempó tartozik ehhez: 26-28km/h átlag. Igaz, csak 50-60 kilométeren, de egyelőre ez is eredmény volt. Az első pár hosszú bringa csak ennyire volt hosszú, max. 2 és fél óra. Ezzel párhuzamosan a hosszú futások 60, majd 80-90 percre nőttek a 148-as max. pulzussal. Április végére már 4 órás lett a hosszú bringa, és utána egy pici ráfutás. Ez volt az első igazán hosszú bringa, ami (ha nem is élveztem az utolsó percig) igazolta, hogy volt értelme a téli edzéseknek:

Megvolt tehát az első 100km feletti edzés, ez nagyon feldobott. Az átlag nem volt kiemelkedő, de volt ebben 700m szint is, amire bent azért nehéz volt készülni. Innen kezdve minden szombaton legalább 4 óra volt a terv, ami mindig kiadta a 100-at. Néha volt utána ráfutás, de nem mindig. A hosszú bringa másnapján viszont mindig volt hosszú futás. Így telt a tavasz, és ezekkel a tudásokkal felvértezve fordultunk rá május utolsó hetére. Az utolsó bringa jól sikerült, úgy éreztem megvan a megfelelő üléspozíció, és a könyöklő is megfelelően volt beállítva. 80km-en kb. 300m szinttel 27 feletti átlag jött össze, ezzel elégedett voltam. A futások is jól mentek. Úszni… hát szóval úszni kb. háromszor mentem el, alkalmanként 1000 vagy 1500 métert. Ezeken az edzéseken stabilan megvolt a 3 perces sebesség, úgyhogy részemről ennyi elég is volt. Tudtam hogy ezzel meglesz a szintidő, nem döglök ki, ennél több nem is kellett.
Tehát az előjelek jók voltak, ennek ellenére rettentő idegesen vártam a versenyt, már napokkal korábban szétstresszeltem magam. Igazából nem volt rajtam nyomás, mert legeslegbelül éreztem, hogy a tavalyinál jobbat fogok menni, és a fő cél ez volt. De ezt nagyon nehéz volt tudatosítani magamban, és folyamatosan azon görcsöltem hogy mi van ha jéghideg lesz a víz, ha hullámos lesz, ha orkán lesz a bringapályán, stb. Mindenféle rémképet elképzeltem, ami miatt (hiába volt jó a felkészülés) megismétlődik a tavalyi kudarc.

Egész héten minden reggel azzal indítottam, hogy megnéztem a Balaton vízhőfokát Siófoknál: http://www.hydroinfo.hu/Html/hidinfo/tavak.html Igaz, ez nem Kenese, de ez a mérőpont van hozzá legközelebb. Szerencsém volt, és szépen egyenletesen melegedett a víz, a vasárnapi 19.6-ból a következő péntekre már 21.7 lett. És szombatra még várható volt pár tizednyi melegedés. Ez egyből el is döntötte a kérdést: neoprénben úszom, de nem hosszúban, hanem rövidben. Karom-lábam kicsit fázni fog, de ebben rendesen tudok majd mellben úszni, nem úgy mint tavaly a hosszúban. Tulajdonképpen más kérdés már nem volt. A parkoláson még stresszeltem magam egy darabig, mi van ha nem lesz hely megint, kint kell majd megállni a francban, stb, de aztán majd meglátjuk alapon elengedtem a kérdést. Igaz, Google utcaképen még feltérképeztem hogy merre vannak parkolási lehetőségek, de ezután tényleg elengedtem.

Csütörtökön felvettem a rajtcsomagot (névre szóló hátizsák, wow!) Pénteken összekészítettem a cuccomat, külön zacskóba mind a három szám kellékeit, sokszorosan átnézve a listákat, hogy ne legyen semmi probléma. Babonából betoltam még egy pizzát este, és próbáltam elaludni. Nem ment könnyen, de talán 5 óra alvás azért összejött. Reggel gyors pakolás, és az időtervhez képest csupán 10 perc csúszással elindultunk. Üres volt az M7, hamar leértünk, jó nagy volt a már a nyüzsgés. Az elsőnek kiszemelt parkoló tele volt, és már épp kezdtem volna felbaszni az agyamat, amikor kb. 50 méterre a strand bejáratától megláttunk egy szabályos parkolóhelyet. Szuper, ilyen kezdet után ez a nap már csak jó lehet! :-)

Megnéztük a rövidtáv rajtját, az úszást, és kb. a mezőny felének bringára szállását, majd lassan készülődni kezdtem. Először bedepóztam, legyünk túl rajta még mielőtt tömeg lesz bent. Megvolt, minden a helyére került, és még mindig volt egy óra a rajtig. Kicsi kaja, wc, átöltözés, ami ilyenkor kell. Ezután azért már feszült voltam, szegény Gabi nem tudta hogy járjon a kedvemben. :-) Kérdezzen inkább hogy mit segítsen, vagy inkább ne abajgasson? Próbálja elterelni a figyelmemet, hogy ne idegeskedjek, vagy hagyjon görcsölni? Nem volt neki könnyű. :-) Aztán lassan eljött a check-in ideje, és kivételesen nem is vártam a legvégéig, kb. a mezőny felénél mentem be a vízbe. Hozzá akartam szokni a hideghez. Újabb pár perc telt el, és 10 órakor ellőtték a rajtot. Szokás szerint a szélére és hátra álltam, nem nekem való a pofozkodás középen. Elindultunk, és azt vettem észre, hogy kb. mindenki távolodik tőlem. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Érzésre azt a tempót úsztam amit szoktam, és bár ez lassú, de szoktak velem egy sebességgel (és lassabban is) úszni jó páran. Mindegy, ez van. Lassan megnyugodott a mezőny beálltak a sorok, és úgy láttam hogy az utolsó 10-ben vagyok. Mindegy, ez nem jelent sokat, az idő a lényeg. Kétkörös volt az úszás, úgy számoltam, hogy 28-29 perces körökre jó vagyok. A 950 méteres körnek még nem értem a végére, amikor megelőzött a Hankó Dávid által vezetett élboly, ők már a bringára készültek. Hát, ők más dimenzióban voltak. A kör vége nekem 24:51 lett, ez alaposan megzavart. Az biztos, hogy nem volt meg a 950 méter. De akkor mennyi volt? Én vagyok magamhoz képest kurvajó, vagy ennyivel rövidebb a táv? Lehet hogy csak 820-30 méter volt a kör? Az órám nem mért távolságot, hisz mellben nem lát ki a víz alól a GPS. Mindegy, jöjjön a második kör. Éreztem hogy lassabban megy mint az első, de nem volt szenvedős, és tudtam hogy a nagy mumus, az úszás végi szintidő idén már nem jelent rám veszélyt. Végül a második kör 27:32 lett, összesen pedig 52:23. Nem sokan voltak már mögöttem, talán 2-3 ember. Így utólag nézve a tavalyi és az idei eredménylistát, az látszik, hogy tavaly sokkal több nálam lassabban úszó volt. Pedig én is gyorsabb voltam mint tavaly. Mindegy, ezen nem kell töprengeni, a mezőny mindig más, most ilyen volt.

A depózás simán ment, de hogy mivel töltöttem el ott 6:32-őt, azt nem tudom. Arra emlékszem, hogy a zokni begyűrődött cipőbe, ezzel kicsit bíbelődtem, de nem tűnt ennyinek. Megint csak mindegy, jöjjön a bringa. A bringán az volt a terv, hogy a pulzus ne menjen 148 fölé tartósan. 1-2 perc belefér, ezt edzésen is gyakoroltam, de semmiképp nem akartam túltolni. Inkább sokat váltogatni, hogy a fordulat jó legyen, de a lényeg az erőbeosztás és a pulzus. Az első emelkedő kifelé a településről már nem ért váratlanul, de most ésszel, saját tempóban mentem fel. Nem volt gyors, de nem is szenvedtem rajta mint tavaly. Jött a szar út a körforgalom felé, itt komolyan féltettem a karbon kerekeket a kátyúk között, de ennek is vége lett, és jön a tükörsima 710-es. Itt dőlt el, hogy ért-e valamit az egész téli felkészülés. Beálltam 80-85-ös fordulatra, 148 körüli pulzusra, lekönyököltem és mentem. Mentem, mendegéltem, és úgy érzésre jónak tűnt, pedig kicsit emelkedett is. Szemből persze zúdultak lefelé a menők, de hát ők eleve erősek és még lejtőn is voltak. Jött az első emelkedő, tavaly itt derült ki hogy bajok vannak. Most nem voltak! :-) Persze, visszaesett a tempó, de szépen pörgetve simán mentem fel rajta, és nem engem előztek, hanem én előztem. Jött a lejtő, aztán megint emelkedő, sima ügy. A kör első felében 31.1-est átlagot menten, a második felében több volt az emelkedő, itt csak 21.4 lett az átlag. A kör átlaga 25.7 lett, de ez a tavalyi 23-hoz képest is jó. A második körre már kifejezetten jó érzésekkel mentem ki. Az első emelkedő megint könnyen ment, utána a második is, és ez nagyon feldobott. Éreztem hogy van még erő, de azt a hibát nem akartam elkövetni hogy nagyon fellelkesülök, és esetleg olyan tartományba tolom magam, ami később visszaüthet. Folyamatosan mondtam magamnak hogy okosan, okosan, és tényleg sikerült okosan menni. A második kör első fele 32.5-ös átlaggal sikerült, a második fele pedig 21.8 lett. A kör átlaga megint 25.7 lett, ez is jóval jobb, mint a tavalyi második kör könnyfakasztó 20.8-as átlaga. Azt nem mondom hogy nem fáradtam el a végére, és hogy jól esett volna még sokkal többet menni, de megvolt a bringa összesen 3:20 alatt, 25.7-es átlaggal. Tavaly ezek a számok úgy néztek ki, hogy 4:16 és 21.8.

A bringán igazából sok esemény nem történt, azon kívül hogy figyeltem a pulzusra, és a frissítésre. A kaját megint az Enduraid-del terveztem meg, ez tavaly már bevált. Igazából tavaly ez volt az egyetlen ami működött bringa közben. 20 percenként egy zselé és víz, és kb. minden második zselével együtt egy sótabletta. Nincs túlbonyolítva, de bevittem a megfelelő mennyiségű CH-t, sót és folyadékot is, más nem kell.

A depó megint nem volt gyors, 4:49 alatt változtam át bringásból futóvá. A futópálya részben új volt, szerencsére a vízparti szakasz megmaradt, ez a kedvencem. A futásra azért nem volt könnyű átállni, 1-2km kellett mire összeszedtem a mozgásomat. Az első km 6:05 lett, a második 6:25, a harmadik 6:29, és innen beálltam egy kb. egyenletes 6:30-6:45 között tempóra. A pulzus végig 145-148 között volt. Tavaly ugyanilyen pulzushoz 7:40 körüli, és annál még lassabb kilók tartoztak. Hm…
Itt kezdtem el igazából számolgatni, hogy vajon milyen befutóidő lehet reális? Abban teljesen biztos voltam, hogy meglesz a 8 óra, tehát a szintidő, még ha akármi is történik. A futást a versenyóra 4:24-es állásánál kezdtem meg. Kb. 40 versenyző ekkor már célba ért, de hát ők UFO-k. Számolgattam, hogy ha nem lassulok le drámaian, akkor 7 órán belüli idő is lehet. Ha viszont nem lassulok egyáltalán, akkor bőven 6:45-ön belül lehetek. Ez azért elég jó a tavalyi 8:05-höz képest… Teltek a kilométerek, és valahogy nem lassultam. A frissítőknél pici időt veszítettem, mert mindenhol kólát ittam, és nem akartam futás közben magamra borítani, kár lenne érte. De ezektől az időveszteségektől eltekintve a tempó állandó volt.

Abban, hogy ezt így tartani tudtam, nagy szerepe volt az egyenletes frissítésnek is. CH-t csak kólával vittem be és minden alkalommal ittam rá vizet is. Körönként háromszor tankoltam, tehát kb. 15 percenként. Az első frissítőpont Gabi volt a parton, ő adta a kólát és minden körben egy sótablettát. A második frissítés a Honvéd üdülőben volt odafelé, ez kb. 3km-nél volt, majd ugyanitt visszafelé is, kb.5-nél. Majd vissza partra, ahol Gabi várt, és kezdődött az újabb kör. Szellősebb volt a futópálya mint tavaly, de ennek nyilván az is oka volt, hogy most csak középtávosok futottak, tavaly viszont együtt futott még a speciál táv vége, a komplett középtáv, és a teljes iron táv is. De ez a szellősség nem is volt baj, mert szűkebb lett a pálya, és a talaj sem volt kifogástalan a parkban. Gyökerek által felnyomott aszfalt, kráterek, huplik. Vigyázni kellett hova lép az ember. A parkban az egyik fán egy nagy sereg varjú károgott, de mondtam nekik, hogy most már hiába rikácsoltok, ez a futás az enyém, nem fog megismétlődni 2017.

A körülmények nekem kedveztek, de láttam hogy a meleg sok futót kicsinált. Én szeretem, de tudom hogy a többség nem. A helyi lakosok is átérezték a problémát, két helyen is kaptunk locsolást slagból. Az egyik nyaraló előtt kint állt a tulaj, kezében a slaggal, és locsolt mindenkit aki kérte. Egy másik lakó még ennél is kreatívabb volt: kihúzta a slagot a ház elé, és egy kábelkötegelővel rárögzítette a kukára, így klassz kis zuhanyt alakított ki, nem törődve a vízszámlával. :-)

Találkoztam pár ismerőssel is, de azért sok kommunikáció nem volt. Baloo-n nem látszott hogy pár nappal korábban félig összetörte magát bringán, ment mint a mozdony. Gajdos Tamás 60 évesen úgy ment el mellettem mintha állnék. Pedig most én is futottam. A meleggel mindenki megküzdött, Herr Gyulán is látszott hogy néhány fokkal kevesebbnek valószínű jobban örülne.

Szebeni Bandi bácsit keresnem kellett sokáig a mezőnyben. A bringát együtt kezdtük, a körpályán még láttam, de utána a futásom már nem. Aggódtam mi lehet vele, végül hallottam hogy befutott, tök jó. Így telt el a futás, és ahogy fogytak a kilométerek, kezdett körvonalazódni a konkrét befutóidő: valahol 6:35 és 6:40 között. Jött még egy kilométer, utoljára pacsiztam a legtávolabbi fordulónál a versenybíróval, elköszöntem a honvédos frissítőktől, és jött a befutó. Próbáltam még kicsit gyorsítani, sikerült is, az utolsó kiló így 5:58 lett, 150-es pulzussal. Aztán már csak végig a parton, fel a kék szőnyegre és vége.

6:37:40.

1 óra 27 perc javítás tavalyhoz képest. Nem lehettem elégedetlen. :-) Biztos lehetett volna többet edzeni, okosabban edzeni, okosabban versenyezni (bár ebben most nem emlékszem hibára), gyorsabban depózni, de ebben most ennyi volt, és ez elég. Az külön öröm volt, hogy a befutó után fél órával már semmi bajom nem volt. Nem fájt semmim, tök jól éreztem magam. Másnap és harmadnap is elmentem egy-egy rövid átmozgató futásra: probléma nélkül tudtam futni. Tavaly ilyenkor kb. egy hétig menni is alig bírtam.

Csináltam 3 időtervet Gabinak, hogy nagyjából tudja mikor hol leszek. Volt egy olyan időterv hogy reális, ez az volt, amiben kb. biztos voltam hogy tartani tudom. Egyfajta minimum. Volt egy olyan hogy optimális, ehhez az kellett hogy minden körülmény kedvezzen, ne legyen holtpont, stb. Aztán ott volt a csoda nevezetű terv, amire igazából sok esélyt nem láttam, de tudtam hogy edzésen mennek ezek a tempók, és milyen jó lenne ha így versenyen, közvetlenül egymás után is menne a három számban. Ehhez képest a számok így alakultak:
Jó, nyilván a helyén kell kezelni ezt az időt is, ez még bőven a mezőny hátsó harmada. De ha azt nézem, hogy milyen úton jutottam el ide, akkor úgy érzem ez rendben volt. Tavaly a befutó után azonnal tudtam hogy semmi esély Nagyatádra. Itt most annyit tudtam biztosra, hogy akár még lehet is belőle Nagyatád, de rengeteg fog múlni a következő két hónapon. A nevezést nem mondtam le, és felkészültem az Út folytatására. A kenesei számok várakozáson felül jók voltak.