2018 Balatonman Középtáv – A revans

A 2017-es kenesei beszámolót úgy fejeztem be, hogy két hét van még a 2018-as versenyig, de az egy egészen más történet lesz. Igaz, nem láttam a jövőbe, de tudtam hogy most egyetlen olyan hibát sem fogok elkövetni, amit tavaly még elkövettem. Vagy mégis?
Érdemes továbbolvasni »

2017 Balatonman Középtáv – A szembesítés

A Nagyatád felé vezető úton elengedhetetlen egy középtávú verseny, gondolom ezzel 10-ből 9 triatlonos így van. Mivel a környezet és az időpont számomra minden szempontból ideális volt, így az első középtávomat Balatonkenesén akartam teljesíteni. 2016-ban még csak a 40.5 távot teljesítettem itt, úgy gondoltam egy évvel később megérettem a szintlépésre.Érdemes továbbolvasni »