Amikor beneveztem a kenesei versenyre, akkor még nem tudtam hogy melyik lesz az azt követő verseny. Gondoltam, ráérek majd akkor keresni valamit, ha Kenesét túlélem. De a sors mindig tartogat valami jópofát. Történt ugyanis, hogy a kútba esett velencei verseny szervezői egy igazán korrekt ajánlattal kerestek meg minden pórul járt nevezőt. Választhattunk a nevezés díj visszautalása és a nevezés átírása között az IM Budapest 70.3 másnapján rendezett rövid távú versenyre.

Szerintem mindenki az utóbbit választotta. Nem csak a különleges helyszín miatt, hanem azért is, mert így olcsóbban tudtunk nevezni a versenyre, mint az eredeti nevezési díj. Nem kellett sokat gondolkodnom, minden amellett szólt, hogy nevezzek. Abban biztos voltam, hogy a hosszú táv felé lépésről lépésre fogok haladni, és mindhárom rövidebb távon elindulok legalább egy versenyen. És hát a majdnem-sprint távú Balatonman után ez a rövid táv pont kapóra jött. Tehát beneveztem, és próbáltam felhasználni a kenesei tapasztalatokat, hogy mit kellene másképp csinálni.

Az első az volt, hogy kéne még edzeni egy kicsit. :-) Ez egy darabig sikerült is, aztán úgy hozta a sors, hogy a verseny előtti két hétben összesen három edzésre volt időm: 30 km bringa, 6 km futás, és 1200 m úszás. A verseny hete edzés nélkül, de folyamatos fizikai munkával telt reggeltől estig, nem tudtam hogy ez majd formába hoz a versenyre, vagy inkább leöl.
A kenesei tapasztalatok közül az első az volt, hogy nem a Stravát kell használni, és bénázni a depóban a leállítással és újraindítással (hogy külön mérje a részidőket), hanem egy normális GPS loggert. Ezt később edzésen teszteltem is, így már remekül megvolt mindhárom versenyszám trackje, meg a depóidők is. Szándékomban állt később venni egy rendes GPS-es multisport órát, de ebben az évben maradt a telefonos trackelés, és a Polar. A kettőből számítógépen fésültem össze a fileokat, így lett végül Strava kompatibilis GPX a végeredmény. A régi vízálló kis telefont (Moto Defy+) beraktam egy vízzáró zacskóba, körberagasztottam Duct Tape-pel, és így raktam be az úszósapka alá. Nem volt kényelmetlen, és gyakorlatilag végig kilát(sz)ott a vízből, így pontosan rögzítette az úszást is. A depóban csak kivettem a sapkából, beraktam a mez hátsó zsebébe, és a futás végéig ott volt. A sebességet, fordulatszámot meg a pulzust a jó öreg Polar 725X mutatta a bringán.

A másik, amin változtatni kellett (volna) az a könyöklő a bringán. Kenesén szerintem egyszer sem könyököltem le, sem a tömeg, sem az úthibák nem csábítottak könyöklésre. De még ha ezek nem is lettek volna, ez a könyöklő nem vált be. Nem volt rajta túl sok állítási lehetőség, és nem találtam olyan pozíciót, ami kényelmes lett volna. Túl mélyen volt a könyöklő, szinte a kormány síkjában, és ez lehetetlenné tette hogy ennyire előrehajoljak. Ezt a könyöklőt függőlegesen pedig nem lehetett állítani, szóval bár fent volt a bringán, de sok hasznát már előre tudtam hogy nem fogom venni. Leszedni azért mégsem akartam, adott valami normális triatlonos kinézetet  a bringának. :-) Valahol egyébként itt kezdett motoszkálni a gondolat, hogy a következő szezonra építek egy rendes triatlonos kerékpárt, ahol nem kötök semmiben sem kompromisszumot.

Eltelt az utolsó hét. A szombati napot láblógatással töltöttem, olyannyira, hogy még a 70.3 versenyt sem mentem el megnézni, pedig itt volt a kerületben. Délután elsétáltam a versenyközpontba, felvettem a rajtcsomagot, megnéztem mi hol van, aztán húztam haza a csíkot tésztázni. A tészta után összepakoltam a cuccokat, itt újabb tapasztalatokkal gazdagodtam a depózást illetően. A kenesei amolyan “minden egy helyen” verseny volt: a depóban a bringa alatt a földön halmoztuk fel a cuccot, oda került a futócipő, a törcsi, és minden egyéb is. Tapasztaltabb kollégák már eleve ládával, kosárral érkeztek, azt tették a bringa alá. Így biztos volt hogy a szomszédos versenyzők nem túrják szét véletlenül egymás cuccát, nem csúszik be semmi a szőnyeg alá, stb. Ott én nem voltam ennyira felkészült, szépen kipakoltam egymás mellé mindent, és reméltem hogy mindent ott találok majd meg, ahol hagytam.

Itt viszont zacskós megoldás volt, mint az összes IM szériás versenyen, és persze Hawaii-on is. :-)
A depóban semmi nem lehetett a földön.A bringára is csak a cipőt volt szabad felrakni, minden más cucc a BIKE zacskóba került, amit egy beszámozott fogasra kellett felakasztani félúton a víz és a bringa között. A koreográfia úgy nézett ki, hogy kijön a strandoló a vízből, elfut a fogasig, felveszi a zsákot, és befut az öltözősátorba (ami igazából csak alagút volt). Ott felveszi a bringás göncöt, sisakot, rajtszámot, a zacskóba berakja az úszócuccot, és irány a bringa. A zacskót a sátornál elhelyezett ládába kellett dobni, és a szervezők akasztották vissza a megfelelő fogasra.
Ugyanez volt igaz a RUN zsákra is, csak ebbe a futócucc került. Amikor leraktuk a bringát, akkor fel kellett venni ezt a zsákot, irány a sátor, cipőcsere, sisak a zacskóba, futás. A verseny végére ez a zsák is visszakerült a fogasra. Nem tűnt bonyolultnak, de azért próbáltam megjegyezni mikor merre kell menni, ne nézzek már ki nagyon hülyének.

Reggel időben sikerült indulni. Gondolkoztam hogy érdemes-e autóval menni, és egyáltalán lesz-e hol megállni a számtalan lezárás miatt, de a helyismeret segített, és találtunk megfelelő parkolót 5 perc sétára a Kopaszi-gáttól. A következő érdekesség az volt, amikor odalépett hozzánk egy lány, és tört angolsággal próbált meggyőzni valamilyen kenőcs jó hatásairól, keressem meg a weblapot, kapok kedvezményt, stb. Nem akartam elhajtani, megígértem hogy megnézem majd a termékét, bármi is az. Amikor elment, akkor néztük a névjegykártyáját, és láttuk hogy biza ő magyar volt. :-) Soha nem fog már kiderülni, hogy miért angolul szólított meg már az elején.
Ezután jött egy újabb kihívás: telepítsük fel valahogy rajtszámokat a karomra. Az életben nem találkoztam még ilyen matricával, eddig minden olyan versenyen ahol nem papír alapú rajtszám volt (számtalan Brutálfutás, Kenese, duatlonok) jöttek a lányok a bazi nagy alkoholos filccel, és felírták a számot.Ez a matricás cucc teljesen új volt. Hiányoltam valami leírást a felrakásról… A chip megfelelő viselését másfél oldalon keresztül taglalta a brosúra, de a matricáról szó sem volt. Próbáltuk ellesni a többiektől, hogy mit kell csinálni, és láttuk hogy vízzel kell felrakni. Még jó hogy nálunk volt Gabi ásványvize, amit inni hozott magával, így nem kellett visszamenni a parkolóba, vagy más módon vizet szerezni. Végül felraktuk, úgy ahogy. Ahogy később néztem, nem csak nekem ment fel szarul, a bringán már egy csomó embernek foszlányokban lógott a matricája – ahogy nekem is.

A bedepózás megvolt, zacskók a helyén, gyakorlatilag már csak a rajtra vártunk. Kezdett alakulni a jó idő, mindenki próbált árnyékba húzódni és már előre inni. A szpíker is többször szólt, hogy ne felejtsünk el hidratálni, sőt, úgy hallottam hogy a pályán egy extra frissítőpontot is létrehoztak a kiemelkedő hőség miatt. De aztán ez a várakozás is véget ért, és már lehetett is menni a check-inhez, onnan pedig a rajtba. A rajt a Kopaszi-gát fövenyes részén volt. Ez messziről kellemes homoknak néz ki, de valójában tele van kaviccsal. Volt pár rutinos kolléga, aki papucsban jött be, nekik volt igazuk. A papucsot vagy otthagyták, vagy volt velük segítő, akik később felszedte. Én mezítláb totyogtam ide-oda, aztán inkább bementem bokáig a vízbe, ott picit puhább volt a talaj. Úszni nem akartam, leszek még vízben eleget, gondoltam. Mímeltem pár bemelegítésnek látszó mozdulatot, aztán már csak a rajtot vártam. A szűk hely és a nagy létszám miatt rolling startot találtak ki a szervezők: kb. 10 másodpercenként indult el 4 ember, így széthúzódott a mezőny. A chip úgyis méri az egyedi időt mindenkinek, de elvi szinten előfordulhat az ilyen rajtnál, hogy a legvégén nem az a versenyző nyer aki legelsőnek fut be, mert lehet hogy jön mögötte valaki, aki később indult, de gyorsabb volt. Mondjuk engem ez a veszély nem fenyegetett…

Még egyszer kiöblítettem a szemüvegemet, aztán szokás szerint hátra álltam, kb. az utolsó harmad első felébe, úgy saccoltam hogy ez lesz az a mezőny ahová az én tempóm illik. Én sem zavarok mást, de engem sem zavarnak. Szépen fogyott a sor, aztán már csak négyen voltak előttem, és végül már én is a kapu alatt álltam. Felraktam a szemüveget, a sapka (és alatta a telefon) már rég a helyén volt, intett a versenybíró, és elindultunk. 6-8 lépés után mélyülni kezdett a víz, a velem együtt indulók már az idejük terhére öblítettek még egyet a szemüvegen, de én már úsztam. Jó volt a víz, nem volt hideg, közel sem volt a neoprén határhoz. A kezdeti izgalom elmúlt, szépen próbáltam beállni a tempómra. A Polar, bár képes víz alatt pulzust mérni, most nem talált jelet, de nem nagyon bosszantottam magam miatta, úgysem tudnék gyorsabban úszni, lassabban meg nem kellett, mert éreztem hogy ez egy kényelmes tempó. Kb. ugyanannyi embert értem utol ahányan engem előztek meg, volt egy kis helyezkedés, de ott hátul már senki nem haragszik senkire.
Jó hosszú L alakú volt a pálya, nagy sárga bóják jelezték a fordítókat. Mellben úszva könnyű volt nézelődni, meg tartani az irányt. A probléma az volt, hogy a szemüvegem kezdett bepárásodni. Viszonylag új volt még, rajta volt a gyári anti-fog bevonat, eddig az mindig bevált hogy felvétel előtt vízbe mártom, és így nem lesz párás. Hát most ez nem így lett. Valószínű sok idő telt el az utolsó vizezés és a rajt között, és így már szárazon vettem fel. Most nyert értelmet, hogy a másik három versenyző miért lötybölt még egy utolsót a rajt után. Próbáltam úszni a többiek után, a partot láttam, tudtam hogy azzal párhuzamosan kell úszni, így nagy baj nem lehet. Nagyon koncentrálva ki tudtam venni a bójákat, de a nap sem jó irányból sütött, szóval így nehéz volt célozni. Kb. féltávnál már annyira párás volt a szemüveg, hogy a jobb lencse belsejében kivált egy vízcsepp, és lefolyt középen. Azon a résen így eltűnt a köd, és már láttam valamit, például azt, hogy mennyi van még hátra. Néztem volna az órámat is, az időből (ismerve a 3 perces tempómat) ki tudtam volna számolni hol járunk, de azt sem láttam. Azért szépen lassan egyre nagyobb lett a híd, és csakhamar feltűnt az utolsó bója is. Innen már csak egy balkanyar, és itt a célegyenes. Kikúsztam a vízből, és roppant jólesett felfutni a dombon. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy én most lehányom a vörös szőnyeget, de visszaküldtem Vukot a helyére. Az úszás 46:18 lett, ez így  3:05-ös tempó. Ha beleveszem a ködöt, és a végén a hányingert, akkor ez pont a terv szerinti idő.

A zacskó hamar meglett, az öltözéssel sem volt gond, már toltam is ki a bringát a depóból. Hogy mivel ment el 4:57 azt nem tudom, próbáltam nem sokat tökölni. A kijáratnál az előttem lévő olasz srác épp felszállt, és bekattintotta a pedált, amikor a pedál teste simán lecsúszott a tengelyről. Káromkodott egy kicsit, de nem tűnt meglepettnek. Visszarakta a tengelyre, felszállt újból és eltekert. Hát így is lehet. Én is elindultam, a cél a 160-as pulzus volt, a tempó majd adódik. A híd alatt ráfordulva a rakpartra egyből jött az északi szél, itt már tudtam hogy most ezt ésszel kell, nem szabad erőltetni felfelé, majd visszafelé hátszélben lehet kompenzálni. Tulajdonképpen eseménytelen volt a bringa, változatosságot itt is csak az úthibák jelentettek. Mert azok aztán voltak bőven a Petőfi-híd és a Margit-híd között. Körbe voltak ugyan fújva zöld festékkel, de nem jutott festékből sem mindenhova. A mozaik utcai fordító után megjött a hátszél, ez sokat segített, lehetett jól hasítani. Még jobban lehetett volna, ha tudom használni a könyöklőt. De az csak dísznek volt ott.
Hamar visszaértem a Kopaszi-gáthoz, fordító, és megint jött az ellenszeles rész. Itt már egy kicsit kezdtem fáradni, de erőnek erejével nem néztem a sebességet csak a pulzust. Az meg kb. jó volt. Megint Mozaik utca, megint hátszél, és megint Kopaszi-gát. Frissítőt sehol nem vettem fel, elég volt az amit magammal vittem. Ihattam volna persze többet, de így is fogyott másfél kulacs. A bringa 1:23:29 lett, 163-as átlaggal, ez 28.7-es átlag, nem voltam elégedetlen. Depóba be, leraktam a bringát, megkerestem a futózsákot, és egy kis flakon vízzel kezdtem a futást. A tranzittal elment 3:53, de most, akárcsak Kenesén, nem rohantam ész nélkül a depóban, próbáltam lazán kocogni. A futást is próbáltam lazán kezdeni. A melegre és az árnyékmentes pályára való tekintettel itt is 160-at lőttem be célnak. Ez tarthatónak is tűnt, bár a tempóval nem voltam elégedett, Keneséhez képest itt fájdalmasabb kilók sikerültek csak. A kétkörös futás első körének vége felé jött a holtpont, és tartott egy jó darabig. Akkor azért fájt az élet. A második kör második felében már a cél közelsége tartotta bennem a lelket, meg az, hogy azért elég sokan voltak még mögöttem, és nekik is fájt. Még utoljára át kellett futni az aluljárón, fel a rámpán, és most már a célkapu előtt nem kellett visszafordulni, hanem csak egyenesen a kapu felé. És végre jött előbb a vörös, majd a chip szőnyeg, és vége volt. Remegő lábbal ültem le egy domboldalra, ebben nem sok maradt. A futás 1:07:04 lett, de a két kör közt komoly eltérés volt: 30:26 és 36:38. Átlagtempó 6:43, de a két köré külön 6:09 és 7:15. Az átlagpulzust a végén már elengedtem, talán az első körben volt csak 160, utána végig felette, 168 lett a végére. Szóval ebben tényleg nem sok maradt.

Megkaptam az érmet, szép darab, ezért tényleg érdemes volt melózni. A befutóidő 3:25:38. Ezt megjegyzem, mert nyilván rövid távon fogok még többször is indulni, ez jó lesz bázis időnek. Ezután már nem sok minden történt. Gabi az Athletes Gardennél várt, de sokat már nem időztünk ott, neki is hosszú volt ez a nap. A frissítőkkel mindig készenlétben állni, és közben fotózni a döglesztő melegben nem volt könnyű. Még megvártuk az utolsó befutókat, aztán kidepóztam a bringát és irány a parkoló, majd haza.

A tekintélyes folyadékveszteségen kívül más probléma nem volt, de azért ebből tanulni kell. A futás vége valószínű hogy ezért lett olyan, amilyen. És nem a futáson, hanem előtte a bringán kellett volna főleg visszatölteni. Nem baj, ez is egy lecke volt. Erre az évre már nem terveztem be újabb versenyt. A középtávra még nyilvánvaló hogy nem álltam készen, de rövid távot sem akartam menni úgy, hogy nincs reális esélyem a komolyabb javításra. A terv kb. annyi volt, hogy még bringázni, futni sokat őszig, aztán 2017-ben Kenesén középtáv májusban, és ha úgy állnak a csillagok, akkor benevezek Nagyatádra egyéniben. De a terv arra való, hogy legyen minek felborulnia.

 

---

A kapcsolódó Facebook poszt alatt tudsz hozzászólni:
https://www.facebook.com/tri40plusz/posts/340637083113344