Hát, a blog rendszeres frissítése kb. annyira volt sikeres, mint ez az év idáig. :-)

Merthogy felemás érzésekkel zárult le a nyári versenyszezon. A nyáriakat megelőző tavaszi versenyek még azt vetítették előre, hogy a -10kg project, és a kicsit összeszedettebb edzésmunka meghozza majd a gyümölcsét. Mert mi is volt tavasszal? Volt egy Vivi Kivicittá, ami a borzasztó szél (és a váratlan hosszúgatyás futás, susogós mackóban :-) ellenére elég jól sikerült. Aztán volt egy Buda Maraton, ami maxra kihajtva szintén jól sikerült. Igaz, a köcsög téglagyári emelkedő megint elkapott (rajta még idén mindenképp revansot veszek), de alapvetően jól ment a verseny. Legalábbis ahhoz képest, ahogy az egy évvel korábbi ment.

Mentek szépen sorban az edzések, rövidebb bringák (főleg munkábajárás, és onnan a hegyen át haza), és rövidebb-hosszabb futások. Aztán valami hiba csúszott a homokszembe, vagy mi, de a lényeg, hogy fájni kezdett valami a bal lábszáramban, egész pontosan a sípcsontom elején. Egy hazafutás során jött ez elő. Lehet hogy akkor léptem rosszul (bár nem emlékszem ilyenre), vagy már régóta lappangott valami, nem lehet tudni. Talán túlterheltem, ez is egy lehetőség. Az volt a fő gond, hogy sorban jöttek a versenyek. Előbb a Kékes Csúcsfutás, utána a K&H Váltó, végül pedig a Brutál Futás. Meg persze a Duna Maraton. A nevezést már mindegyikre leadtam jóval korábban, szóval nem volt visszaút.

Pihentettem a Kékes előtt pár napig, és bár éreztem hogy nem tökéletes, elmentem a versenyre. A sors fintora, hogy aznap reggel elaludtam, igencsak kapkodni kellett az indulással, az odafelé az autópályán is sietni kellett, mert tudtam hogy Gyöngyösön a lámpa miatt dugó lesz, mint minden évben. A sietésre szükség is volt, mert mire leparkoltam, átvettem a rajtszámot, és rohamtempóban a rajthoz mentem, még 2 perc volt a rajtig. Tehát nem sokon múlott, pár perc késés, és csak integethettem volna a mezőny után. Elindultunk, lassan szoktam itt mindig kezdeni, de most ez még lassabb volt. Az első kiló alig volt 7 percen belül. A második épphogy 8-on belül volt, és már éreztem a bal lábamat. A harmadik kiló kicsúszott a 8 percből, a lábam pedig fájt. Így 3.5 környékén kiálltam, megfordultam, és lesétáltam a rajthoz. És ha ez a kudarc nem lett volna elég, két héttel később jött a levél az autópályás gyorshajtásról, 45 ezer. Jó verseny volt: lesérültem, feladtam, és még a rendőrök is megbasztak.

Egy hét volt a következő versenyig, ezt végig pihenéssel, krémezéssel, és AlgoFlex Izom+Izülettel töltöttem. Egy centit nem futottam a verseny előtt, dupla vagy semmi. Ha 3 nap pihenés után futok, és megint megfájdul, akkor cseszhetem az egészet. Kockáztattam: adok neki egy hét pihenőt, és majd meglátjuk. Megláttuk. Kifejezetten jól ment a váltó, Pinyo barátommal jól sikerült a váltás, és már mentem is. Az első 5km átlaga 5:15 volt, az utolsó kettő ennél kicsit lassabb lett, de a lényeg, hogy a lábam tökéletesen működött. Nagy várakozással tekintettem a Brutál Futás elé.

A Brutál Futás ötlete nagyon tetszett. Minden őrültségben és önsanyargatásban benne vagyok, így egy futóverseny egy motocrosspályán, vizesárokkal, siratófallal, és szögesdróttal épp nekem való. Az időjárás kedvező volt, magyarul szélcsend, napsütés, és 35 fok. A kedvencem, de tényleg. Utólag visszagondolva nagy szívás lett volna, ha ezen a versenyen “ideális futóidő” van, ami egy aszfaltos versenynél kb. 18-20 fok, napsütés nélkül, akár icipici esővel is. Na az itt nem jött volna jól. Remek verseny volt, bár nagyon nehéz.

Ezután a Duna Maraton következett, ami számomra egy szakrális verseny, erről majd egy külön írás is lesz. A dolog a szokásos mederben ment, gyorsan leértünk Visegrádra, pakolás, készülődés, majd Fire. Aki tudja mi ez az tudja, és most is libabőrös lesz, aki meg nem, annak meg úgyis hiába írom. Gyors (na jó, hosszú…) mászás Pap-rétre, gyors vágta lefelé, kis csikicsuki mindenfelé, még egy mászás a Vízverés-nyergébe, aztán vissza Visegrádra. Fel a Nagy-Villámra, le a kalandpálya alatt, élvezetes egynyomos a Salamon-torony felé, rámpa, majd örült sprint 44/11-ben a Duna parton és a gáton. Két óra tömény adrenalin. Jól ment, élveztem, úgy sikerült, ahogy vártam, és reméltem. Akkor még nem sejtettem…

…hogy békaemberekkel fogok találkozni. Ja, nem. Az nem itt volt. Szóval nem sejtettem, hogy innen kezdődik majd a vesszőfutás. Történt ugyanis, hogy a lábam, ami a Kékes után meggyógyulni látszott, az megint bekrepált. Kezdődött ismét a kenegetés, az AlgoFlex, meg a futásmentes időszak. 3 hét teljes kihagyás jött, utána pedig csak rövid bringák voltak, mire végre kijelenthettem hogy helyrejött. Bringázni tudtam vele, de azzal nem sokat értem, mert ősszel futóversenyekre szerettem volna menni, és azt már 2000-ben megtanultam, hogy bringával csak egy minimális mértékben lehet csak futásra készülni. Egy 2:04-es félmaraton bánta ezt 2000. szeptemberében.

Új kihívást jelentett, amikor a BSI kiírta a Velencei-tóúszást. Az úszással mindig is hadilábon álltam, baromi lassan megy csak, és csak mellben, miközben kint van a fejem a vízből. Szóval kb. úgy, mint a nénik a gyógyfürdőben. Egyszer kiszámoltam, hogy az én tempómban 3:45 alatt menne az Ironman úszó távja. :-) Gondoltam, mi lenne ha megpróbálnám? A Velencei-tó amúgy is a második otthonom, imádom. Bejártam már minden zegét-zugát csónakkal, de még soha nem úsztam benne 300 méternél többet. Meg úgy általában, még soha sehol nem úsztam egyhuzamban 600 méter felett. :-) Három távból lehetett választani, én az 1500 méteres középső távot szemeltem ki. Mivel sajnos a tó vízszintje idén borzasztó alacsony volt, így nem aggódtam: bármikor belesétálhatok az úszásba. :-)

De nem volt rá szükség.

A verseny hetének közepén belázasodtam. Ez is csak a szokásos volt, az allergia minden szezonban egyszer-kétszer bekeményít, és pár napig durván aktív: láz, szemgyulladás, takony. Aztán szépen elmúlik. Most is elmúlt, de már csak az úszás után… ahová így el sem tudtam menni. A sors újabb fintora, hogy az úszás rajtja 9 és 14 óra között szabadon választható volt, az egyéni chipes mérés miatt. Én egy 13 óra körüli rajtot terveztem, de a rendezők és a vizirendőrség már 11-kor leállította a versenyt a viharos szél miatt. Úgyhogy ha egészséges vagyok, akkor sem úszhattam volna. Így most legalább egy évig várnom kell, hogy kiderüljön: tudok-e nyílt vizen 1500-at úszni.

Ezzel véget is ért a nyári versenyszezon. Voltak terveim az őszre, de azokhoz nyáron készülni kellett volna.